Hisz lehetetlen nekünk, hogy el ne beszéljük, amiket láttunk és hallottunk!

 

Ide még pont a TE tanúságtételed hiányzik! ;o)

Írd le gyorsan az e-mail címünkre, hogy azzal is színesebb legyen ez az oldal, és a testvérek épüljenek rajta!

  

2007

Rengeteg tenni való jön még a mindennapihoz, így valóban mondhatom, foglalt ember vagyok. Valójában oda kell figyelnem, hogy minden órám gazdagodjon az Istenre figyeléssel és valami hasznosat is tegyek. Isten néha csodálatos erővel tölt el és magam is meglepődök azon amire meghív... Például meghívtak az Örvendj népem fesztiválra egy műhelymunkát megtartani, mert nagyon sok jót hallottak rólam…

- Hát akkor minek hívtatok meg? – mondtam én - Ha jót mondanak rólam, akkor semmit sem érek, mert a Gonosznak nem ártok semmit. Akkor kellene hívni, ha rosszat mondanának rólam, mert akkor a gonosz settenkedik, hogy leállítson. Szegény szervező annyira zavarban volt, hogy még azt sem tudta megmondani mi a témám!

Miután megtudtam a telefonszámát hívtam is a felelőst mondja már meg miről kellene beszélnem. A válasz bizony megdöbbentett, mert az előadásom címe bizony így hangzik: "Mindig van remény!" Mondtam is a válaszomat, hogy hát bizony ilyen öreg embert választottatok, mert nekem elég csak elmondani a címét az előadásomnak és hallgathatok, hiszen ha még ilyen öreg ember is azt mondja, hogy még mindig van remény, akkor annak súlya van. Ilyen emberek - mint én -  már nem is terveznek semmit, hiszen, nem nagyon van már itt valami nagy "jövőjük"! De ha mégis azt mondja, akkor valóban van remény! És ez elég is lenne! Szegény barátom hebegett, habogott, hogy azért valamivel  próbáljak többet mondani J

Aztán eljött a június 16-a. A fesztivál előtt egy hatalmas esővel tette Isten próbára a hitünket és reményünket. Egy órás késéssel kezdődött a program.

A műhelymunka úgy kezdődött, hogy legalább tíz téma fel volt írva külön - külön táblákra és a tábla mögé kellet felsorakozniuk, kinek - kinek melyik téma tetszett meg. Igen ám, csak egy tábla hiányzott. Persze, hogy az enyém, már tudjátok is előre! Nem? Hát mondogattam is, sőt hangoskodtam, hogy nincs remény! Nem engedtem a nyolcból, míg fel nem csillant a remény felirata a táblán. No, egy kis remény csillant meg bennem is, táblám már van, de lesz-e érdeklődő. Hát sokan, sőt túl sokan sorakoztak fel a táblám mögött. Sokan szemügyre vettek és átpártoltak a másik csoportokba. A Szentlélek működik, gondoltam én! Mire besétáltunk a terembe, azon döbbentem meg, hogy azért alig férünk el a terembe, sokan szék nélkül maradtak. Közben mondogattam magamban, csak Benned bízom! Légy velem! Rád bízok mindent! És jött a meglepetés!

Az előadásom pocsék volt. Nem ért semmit. Förtelmesen feszültté váltam, amikor elkezdtem beszélni. Hadartam a mondanivalómat. Óra sem volt sehol a szemem előtt, hogy tudjak valamihez igazodni. Elveszettnek éreztem magam. Sőt fájdalmat éreztem magamban. Próbáltam megnevezni a fájdalmat. Amikor befejeztem, vitára bocsátottam az elhangzottakat és irultam-pirultam, mint egy rosszul vizsgázott diákocska. Sajnáltam szegényeket, milyen pórul jártak, hogy ebbe a csoportba pottyantak be. Egy része az ajtó mellet állóknak eltűnt a teremből. Szinte kiosontak, mintha kámforé váltak volna. A "szép előadásom gyümölcsét" láttam ebben megnyilvánulni. Bennem csak az a törekvés volt, hogy Ráhagyatkozzak.

Ott voltak előttem a ragyogó arcú emberek, akiknek minden világos volt és semmi sem volt világos, de főként miről is kell beszélgetni. Én meg csak erőltettem, hát akkor engedjük el magunkat és ha valami nem világos (mintha valami világos is lett volna szegényeknek!), akkor tessék kérdezni. Képzeljétek akadt egy buzgó lélek és még kérdezett is valamit. De már, hogy mi okosat kérdezett azt nem is tudom el is felejtettem már, csak annyi hogy válaszoltam és kielégítően válaszoltam. Mire többen el kezdték igazolni a mondottakat, hogy mennyire éreztek ők is Isten jelenlétét, hogy megsegítette őket. Mennyire éreztek Isten végtelen szeretetét. Érezték az irántuk lévő személyes szeretetét és mennyire boldogok. Amíg mondták ragyogott az arcuk. Csodálatosan szépek voltak. El felejtettek velem mindent, minden kudarcomat. Mesélték, hogy gyógyulások történtek velük. Ahogy mondogatták, úgy betüzesedtek és amikor befejeztük, sokan mondták, hogy milyen jó is, milyen szerencséjük is volt hogy az én csoportomba kerültek. Milyen szép volt!!!

Képzeljétek milyen tágra nyílt szemeket vágtam az ámulattól és a csodálkozástól. Annyira meggyőzőek voltak, hogy egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy kételkedjek az elragadtatásukban.

No, Misi bácsi ehhez bizony neked semmi közöd, hogy ilyen szép volt. Csak állok, mint bornyú az új kapu előtt és bámulok és nem értem. Másrészről pedig telve vagyok örömmel. Talán mondhatom, mert másként nem is magyarázhatom, hogy Isten éppen egy ilyen semmilyent használt fel arra, hogy megmutassa a mindenhatóságát. A semmiből is csodát tud tenni. A témámat Ő ilyen módon igazolta, hogy mindig van remény, még akkor is ha minden veszett. Nem a szavaimmal mondatta el a téma címének az igazát és valóságát, hanem én magammal mondatta el Ő, a Hatalmas, a Gyönyörű, a Csodálatos! Megérteti velem a teremtésének az igazát is, hogy a semmiből alkotta ezt a csodálatos világot. Belőlem a semmiből igazi mennyországot alkotott! Csodálatos légkört. Ez, amit elmondtam igazolja, hogy már egy ilyen "vénembertől", nem sokat lehet várni! De (!!!) Istentől mindent!

(No, a mondanivalóm is nem a vénemberre irányul, hanem az emberre, hogy emberben nem szabad bízni, hanem csak Istenben!) 

A beszélgetés folyamán kialakult a kölcsönös szeretet, amelyben "a hatalmas Isten", maga Jézus ott volt és Ő rendezett el mindent. Tapasztalom, hogy Ő mindenütt ott lehet, ha mi ezt akarjuk. Ő minden ígéretét valóra váltja, ezt is: "Ha ketten vagy hárman vagy többen összejöttök az én nevemben én ott vagyok köztetek!" (Mt 18,20) Mindenki tehát megteheti a magáét, mindenki megélheti ezt az Igét is.

Sok szeretettel üdvözöllek benneteket, ámulattal és ujjongó örömmel még mindig eltelve (Pósa Misi bácsi, Becse)

Én azon a műhelymunkán voltam, amit Horváth Endre atya vezetett és aminek az volt a témája, hogy "A biztos alap". Érdekes volt, ahogy a bevezetőben elmondta: nem elsősorban Istenről akar beszélni, mert Róla szinte már túl sokat tudunk. Veszélyes Istenről sokat tudni, vagyis azt képzelni, hogy sokat tudunk róla, mert akkor már kezdjük úgy érezni, hogy talán irányítani is tudjuk Őt. Nekünk azt fontos tudni, hogy Ő mindenható, jót akar nekünk és ennyi már szinte elég is, hogy rábízzuk magunkat, de ne csak egyik-másik ügyünket, ügyecskénket, hanem egész életünket. Akkor aztán Ő cselekedni kezd rajtunk keresztül és elkezdjük megtapasztalni, hogy már nem mi élünk, hanem Ő él bennünk. Erre jöttek a bibliai példák: Ábrahám, Ácház király (aki nem merte rábízni magát az Úrra, hanem az ellenséggel, Asszíriával kötött szövetséget), az evangéliumi gazdag ifjú és a kétfilléres idős asszony.

A műhelymunkák utáni kicsit fura színdarabnak is volt egy nagyon jó tanulsága: az kerül biztosan a mennyországba, aki segítségül hívja az Úr nevét. Aki az ilyen-olyan érdemeivel dicsekszik, az nem lehet biztos abban, hogy az örök élet vár rá. Nagy élmény volt a találkozón ennyi ismerős és még nem olyan közeli ismerőssel együtt dicsőíteni az Urat! Remélem, jövőre is lesz Örvendj, népem! (M. Imre, Szabadka)

Nem adaiak lévén, kevésbé tudtunk jelen lenni a fesztiválra való készülődés forgatagában. Mégis jelentkeztünk, hogy legalább azon a napon szolgáljunk Istennek, aki az emberekben él. Az információs és rendezős "státus" nem tűnt sem könnyű, de nehéz feladatnak sem. Megélhettük az egységet, az együttes küzdelmet egy áldottabb rendezvényért, különösen a ránk zúduló eső függönyben, amikor minden eddigi erőfeszítésünk összeomolni látszódott. Mindenkiben a "Miért?" és a "Most mi lesz?" kérdések kavarogtak. Isten ismét megmutatta végtelen hatalmát és délutánra szép időt ajándékozott nekünk. Egy próbatétel volt ez mindannyiunk számára, hogy amikor összecsapnak a fejünk felett a hullámok, akkor is meg tudjuk állni a helyünket rendületlen hittel. Bennünk az motoszkált, ami ennek a fesztiválnak a címe is: Örvendj népem! De mégis hogyan örvendezzünk, miközben szinte Noéi vízözön pillanatait éltük? Csakis hittel! Hiszem, hogy az Úr megmenti népét, hiszem, hogy mindent javunkra fordít, hiszem, hogy szeret, még ha éppen a jelen pillanatban nehéz is elhinni! Aztán fölperegtek az események, gyorsan kellett rendbe hozni mindent és örvendezve köszöntöttük a vendégeket. Hogy milyen szolgálni, közben pedig nem tudni semmit a mögöttünk zajló programból? Érdekes, és az is, hogy az Úr feltöltötte még így is a lelkünk tankját, Szentlelke járt át bennünket, melegített és mosolyt ültetett arcunkra. Rengeteg ismerős, kedves ember tette széppé a napunkat, régen látott testvérek szereztek nekünk örömet. Azon is meglepődtünk, hogy a reggeli kis feszültséget jól feloldotta bennünk, "lehűtötte" a kapkodásunk, a rohanásunk. A szentmise volt  az egyetlen pontja a napnak, amin együtt vehettünk részt és a hűvös estében Jézus volt életünk középpontjában. Fáradtan, kimerülten, mégis örömmel, megelégedve jöttünk haza. Most, hogy visszagondolunk, annyi dolog szól amellett, hogy jól jött a felhőszakadás! Hát van, aki jobban tudja mire van szükségünk, mint mi? Hittel állítjuk, hogy IGEN! Köszönjük Istennek az ajándékait, és tudjuk hogy mindenkinek jutott belőle! Legyen áldott az Úr mindörökké! Ámen. (Árpás Tímea és Attila, Péterréve)

Egy felemelő, szép élmény volt számomra ez a délután, minden egyes elemében éreztem a kegyelmet, melyet Urunktól kaptunk. A zenei szolgált különösen kitett magáért (itt gondolok mindenkire: az Adonaj-tól kezdve a szentmise zenei szolgálatáig). Dicsőítés közben nem is gondoltam arra, hogy nálam a fényképezőgépem - ami, önmagamat ismerve, nem kis dolog...” (egy résztvevő)

BEJEGYZÉSEK A VENDÉGKÖNYVBŐL:
- Csodálatos a rendezvény. Minden évben a testvérek tanúságtételén keresztül szól hozzánk az Úr! Jakab Laci előadása csodálatos!! Csiszér nélkül nem lenne igazi a dicsőítés. Hála az Úrnak, hogy így hív bennünket! (Ilona – Szabadka)
 
- A Lélek áradása érezhető sok ember lelkében. Kell ezt folytatni. (Nagy József atya, Zenta)
 
- Sokszor üdvözlök mindenkit és sok ilyen találkozót szervezzetek minden városban, egész Vajdaságban. Isten áldjon mindenkit! (Cs. László, Szabadka)
 
- Kedves Testvérek! Nagyon nagy élmény volt életem első hétvégéje köztetek.
Öröm volt látni és megélni veletek együtt a hittel teli készülődést a fesztiválra. Sok áldást a jövőre is! (Tósoki Renáta – Family magazintól, Bp.)

2005

Örülök, hogy majd újra megrendezésre kerül az Örvendj Népem.
A legutóbbi nagy élmény volt számomra. Életem egyik fájdalmas, szomorú korszakát éltem akkortájt, édesapám eltávozását követő elbagatellizált, elfojtott gyásszal a szívemben valahogy odakeveredtem az esti koncertre.
Nem nyitott, Jézus után vágyakozó szívvel, inkább csak kívülállóként szemléltem a történéseket, miközben újonnan szerzett ismerősömnek
szabadkoztam is, hogy én "nem vagyok megtérve", csak nagyon megérintett
a szinte kézzelfogható SZERETET, ami sugárzott az emberek arcáról, ami
lüktetett a zene dallamával, ami elhangzott a dalszövegekben.
(A SZERETET ISTEN! - vallotta beszélgetőtársam.)
Nagy hatással volt rám, hogy sok fiatal képvisel a világitól különböző értékrendet.
A koncert után még sokáig nem tudtam elaludni, felváltva tört rám a
felszabaduló gyász és a mindent átható remény érzése. És tisztán
éreztem, felemelt az Ő szeretete, hogy reménnyel, új értelemmel töltse
meg a holnapot. (H. Melinda, 2005)

Nagyon tetszett Mike Evans előadása. Úgy  éreztem, mintha nekem szólna. Persze, tudom, hogy mindenkihez szólt, de én úgy éreztem mintha csak hozzám szóltak volna a szavak. Gondolom más is így volt vele. Őszintén mondom, hogy nagyon éreztem az Úr jelenlétét. És ez valóban nem csak képzelődés részemről! Miközben imádkozott ott mindenkiért, éreztem, ahogy szinte
megborzongtam. Többször is az ima alatt. Pedig aznap igazán nem volt hideg, hogy azt mondhassam, hogy amiatt volt. És éreztem egy érzést is a szívemben, nem tudom mi volt az, de amikor megéreztem ezt az érzést a szívemben,
elkezdtem könnyezni. Úgy gondoltam, ha valaki meglát, hogy könnyezem, az nagyon "ciki" lesz. Próbáltam visszatartani könnyeimet, de nem sikerült. Nem tudom mi volt ez.
Nagyon tetszett a FIDES zenekar is. Remekül zenéltek. A csoport munka is jó volt, csak egy kicsit kevés idő jutott rá (ezt
nem kritikának szántam). Nagyon jó, hogy van egy ilyen fesztivál!! Kell is, hogy legyen! (Gy. Attila, 2005)

2004

Nekem nagyon sokat jelentenek az ilyen találkozók. Itt mindég megtalálom az összhangot Jézussal, és mellette mindég szabadnak érzem magam. (D. Valéria, 2004)

Voltak idők, amikor nem tudtam mi értelme van az életemnek. Persze imádkoztam, ifjúsági közösségbe jártam, de éreztem, hogy valami hiányzik… gyenge volt a hitem és hiányzott a személyes kapcsolat Jézussal. Aztán Adán az “Örvendj népem!” fesztiválon megtaláltam azt, amire annyira vártam. Az egyik előadás végén felszólítottak, hogy adjuk át az életünket Jézusnak. Itt döntöttem először tudatosan Jézus mellett. Ezután imádkoztak értem, és akkor egy hangot hallottam, ami így szólt: „Ne félj, mert én veled vagyok!” Isten nem mondott sokat és nagy szavakat, csupán egy egyszerű mondatot, de megnyugtató volt és biztonságot adott. Azóta mindég, ha valami elszomorít, eszembe jut ez a mondat, és megnyugszik a lelkem, mert tudom, hogy Jézus velem van. (V. Mária, 2004)

Régebben ezt mondta egy ismerősöm:
- Tudod, én a karizmatikus találkozókon a dicsőítő koncerteken olyan jót táncolok-énekelek, mintha diszkóban lettem volna!
- Na, persze... - gondoltam magamban, egyszer azonban eljutottam az „Örvendj népem!” fesztiválra, és megtapasztaltam, hogy Jézusnak is lehet örülni tánccal-énekkel. Azóta is így van: mintha mulatságon lettem volna, sőt annál is jobb! Másnap nem testi fáradtságot érzek, hanem lelki üdeséget.
A Zsoltárok (150) könyvében is ezt írja: ”Dicsérjétek dobbal és tánccal, dicsérjétek fuvolával és gitárral!” (E. Hilda, 2004)

2002

Úgy éltem, mint a többi fiatal: buliztam, lógtam a suliból, diszkóba jártam. Aztán „megkomolyodtam”, és férjhez mentem, született két kislányom, de még mindég nem voltam igazán boldog. Nagy lelki szomjóság volt bennem. Kerestem valamit, azt sem tudtam, hogy mi az, vagy ki. Kíváncsiságból elmentem az első „Örvendj népem!” fesztiválra, de kételkedve ugyan, hogy úgyse ez lesz az az alkalom, ahol békét és örömet találhatok. Hallottam a dicsőítő zenét, láttam az ég felé emelt karokat és arcokat, és már tudtam, hogy megragadott engem Jézus Krisztus. A fesztivál után felkerestem a plébánián az Emmánuel közösséget. Rendszeres templomba járó lettem. Azóta testvéri összetartozásban vezet engem az Úr ezzel a közösséggel, lámpásként élve. Isten kegyelme és szeretet visz előre minden nap. Neki köszönhetem, hogy örömöt lelek a gyermekeimben és a házasságomban is, és az akadályokat könnyebben tudom átlépni. Krisztusra építem az életem. Benne élek, Neki élek és általa élek azóta is. (A. Gabriella, 2002)
Vasárnaponként eljártam a Szentmisére, de a hétköznapjaim Isten nélkül múltak, hódolva a világ kínálatának és elvárásainak. Sógoromtól hallottam, hogy 2002. júniusában lesz egy keresztény rendezvény községünk sportcsarnokában. Ez volt az I. Örvendj népem. Mivel az életben mindenre nyitott voltam, így az Úr ezt a tulajdonságomat a javamra fordította. Nem nagy kedvvel ugyan, de elmentem a rendezvényre délután 5 körül, habár már délelőtt elkezdődött. Gondoltam ezzel sógoromnak is megadom a tiszteletet, mivel õ dobolt a zenekarban. Mikor megérkeztem egy különös érzés fogott el, amit azelőtt nem tapasztaltam. Éppen emberek imádkoztak más emberekért. Hová jöttem én? gondoltam magamban, majd figyeltem. Egy nagy szeretetet és elfogadást tapasztaltam az emberek között, ami az Istentől jött a Szentlélek által. Nagyon jól éreztem magam. Egészen más volt, mint a világ, én azt hittem, ilyen nem is létezik. Egy idő után a zenészek elkezdték a dicsőítést modern zenei stílusban. Ez nekem teljesen új volt. Borsódzott a hátam, vibrált az egész testem, elfogott valami nagy melegség, öröm, boldogság… ez kell nekem, ezt akarom én is tenni ostromoltak a gondolataim. Utólag tudtam meg, hogy az Isten szeretetét és jelenlétét tapasztaltam meg a Szentlélek által. Õ indította el bennem a vágyat, hogy a megtérés útjára lépjek, Õ emelt ki a szürke, szennyes világból. Hála az Úrnak ezért a rendezvényért, mert eszköze lett, hogy én Hozzá forduljak. Azt kérem tőled is kedves keresztény testvérem, hogy akik kedvesek neked, hozd el őket erre a rendezvényre, mert eszköze lehet az Õ Istenhez fordulásuknak is. (N. László, 2002)

© adonaj

"Hisz lehetetlen nekünk, hogy el ne beszéljük, amiket láttunk és hallottunk!" Ap Csel 4,20