<- a kincsek
A KATOLIKUS EGYHÁZ KINCSEI
- lelkigyakorlat David Thorp vezetésével
2008.02.22-24. Ada
Begyűjtöttem egy tanúságtételt is ;o) Kedves
Testvérek!
-
Szabó Andrea vagyok, az Emmánuel
Közösséghez tartozom, és szeretném veletek megosztani a
tapasztalataimat, Isten cselekvését bennem a Tóthfaluban tartott
missziós képzés alkalmával.
- Kicsit a
"véletlen" műve volt, hogy elmentem... Az utolsó utáni pillanatban
jelentkeztem, de Isten tudta miért kell elmennem, és így utólag
nagyon örülök, hogy igent mondtam a hívására.
-
Első nap nagyon fáradt voltam, de
összeszedtem magam, és hittel néztem a holnap és az Isten felé. Azt
kértem, hogy ne aludjak el az előadások alatt, és Isten
meghallgatott. Jó volt, hogy többen is ott voltunk a közösségből,
családiassá és meghitté tette a kurzust. Mindezt erősítette Tótfalu
hangulata. Ötödikes korom óta rendszeresen jártam oda
lelkigyakorlatozni. Sok élmény kötött a helyhez: barátság, szerelem,
az első Lélek-keresztségem, a tudatos döntésem az Isten mellett, a
szemlélődő imák és elmélkedések, Isten nagy titkainak a felfedezése.
Mind ott vannak a falak, a sétányok és a templomkert fái alatt.
-
Az előadásokban a misszióról volt
szó. Pápai enciklikákból, Bibliából, hogyan mikor, kinek, mit,
miért, kikkel,... Csupa praktikus tanács. Minden nap volt mise, és
szentségimádás. Pénteken két szín alatt áldoztunk. Azután persze
volt Lélekhívás is. Szombaton kétszer is odaálltunk az
Oltáriszentség elé. Először úgy közösen. Volt egy dinamikája az
egésznek. Sorba kimentünk, ki hogyan érezte, és megvallottuk
Izaiással: Itt vagyok, engem küldjél! Amit én mondtam az Istennek,
hogy a tudásom mellé adjon belém több vágyat az evangelizációra és a
tanúskodásra. Ezután este személyes Lélekhívás volt. Éreztem, hogy
Isten valami többet készít számomra. Először énekelgettem. Ezzel
próbáltam teljesen megnyitni szívem az Isten számára, és hagyni,
hogy megragadjon, magához vonjon. Felálltak az imapárok. Egyesével
imádkoztak az emberekért, azért, hogy érintse meg őket a Szentlélek
és tegye őket igazi tanúkká, evangelizátorokká.
-
Többen lélekben nyugodtak, úgymond
az emberek sorra potyogtak. Közben a dicsőítésvezető végig játszotta
a kedvenc dalaimat, amelyekkel igazán rá tudtam hangolódni az
Istenre. Azután én is odamentem az egyik imapárhoz. Egyikük mondta,
menjek beljebb a körbe, hátha dőlök. Mondtam nem jellemző rám, de
nyitott voltam a dologra. Mielőtt kimentem volna az volt bennem,
hogy Istenem, nagyon akarom érezni a szeretetedet, pl. ha eldőlnék,
hagynám. (Olykor zavar, hogy piszkos a padló, s pont fehér ing van
rajtam, kicsinyes dolog tudom, de...) Elkezdtek imádkozni, s
elfogott a nevetőgörcs, jobban mondva egy belső kényszer hogy
nevessek, hatalmas felszabadultság érzése, amikor szívből jön.
Közben hallottam, hogy azért imádkoznak, hogy az Úr adjon mellém egy
társat, s hogy egy új, és erőteljes módon tapasztaljam meg Isten
szeretetét. Forrósodott a mellkasom. A hátam mögött az egyik
testvér, nyelveken mormolt, és egyszer "elvágódtam", olyan volt
mintha szállnék. És nevettem. Meg nyelveken imádkoztam. Mint a
lebegés. Szerintem valami hasonló a mennyország. Az ima után mondta
az egyik testvér, hogy nagy forróságot érzett a szívemnél. S Isten
gyógyított lelki és fizikai téren is, s hogy előző nap este a
szentségimádáson, volt neki egy ismeret szava: hogy egy
szívrendellenességgel született embert gyógyítani fog az Isten.
Másnap a betegekért és az öregekért volt mise. Előtte nap beszéltük,
hogy lehetőség van felvenni a betegek kenetét. Az ApCselben és Pál
apostol írja leveleiben: ha valaki beteg közületek imádkozatok érte
és kenjétek meg olajjal. Kiosztották a betegek kenetét, mi is
besorakoztunk, jó páran a csapatból. Hittel. Tudni kell, hogy
Tetralógia Fallottal születtem, ez egy komoly szív és érrendszeri
rendellenesség. Ha nem műtik halálos. Öt évesen műtöttek meg, de nem
tudtak mindent helyre rakni. Megmaradt egy lyukacska, és az egyik
billentyűm nem zár(t) rendesen. Többször is imádkoztak ezért a tesók,
s a lyuk, amin keresztül keveredett a vér már eltűnt, persze műtét
nélkül (okozott is némi riadalmat, amikor nem találták az orvosok).
Most nagyon bízom, hogy Isten a billentyűmet is meggyógyította. A
sors fintora, hogy az ima után két héttel kellett mennem
ellenőrzésre. A doktornő meg se vizsgált. Ránézett az EKG-ra, meg a
novemberi ultrahangra (ami az ima előtt készült), s kijelentette,
nem rosszabbodott az állapotom. Legközelebb novemberben lesz
ultrahangos vizsgálat, hisz csak azon látszik meg, hogy a billentyű
zár- e rendesen. Addig marad a hit és a remény, hogy a testvér nem
hallotta félre a Szentlelket, s hogy a teremben rajtam kívül nem
volt más "szívrendellenes" emberke.
-
Mi maradt meg bennem a
lelkigyakorlat után? Béke, öröm, boldogság, az érzés, hogy Isten
elfogad és szeret, gyógyít és gondoskodik rólam. Egy vágy van
bennem, hogy az Isten jelen legyen az életemben, mindig és merjek
bátran tanúságot tenni Róla! S persze a testvéri szeretet
megtapasztalása. Olyan jó lenne, ha ezt minden ember átélhetné.!
- Hirdessük az
evangéliumot!
- Szeretettel:
Andi
-
©
adonaj |
|
Missziók
Képzés a missziókhoz, Tóhtfalu
A Katolikus Egyház kincsei -
lelkigyakorlat David Thorp-pel
Missziós napok csókán
|