MEGÚJULÁS LISTA

 

MI IS EZ A LEVELEZŐLISTA*?

Sokszor teszünk sok mindent községeinkben, közösségeinkben, és sokszor tűnik úgy, hogy egyedül vagyunk a munkában, az Úr szőlőjében való munkálkodásban. Pedig merem remélni, hogy ez nincs így, hogy sokan vannak rajtunk kívül is, akiknek szívügye az evangelizáció, a lelki magvetés, csak éppen sajnos nem tudunk egymásról. Ebből a kérdésből, - hogy kik, és hol munkálkodnak még Vajdaságban - született meg a "megujulas_lista".

 A lista célja, hogy lehetőséget teremtsen a Vajdaság területén működő megújult közösségek összefogására; információik átadására a tervezett programokról (főleg határainkon belül, de akár határainkon kívül is), illetve egyben egy virtuális lelki közösség kialakítására is, melyben elmondhatod imakérésedet illetve tanúságot tehetsz arról mit cselekszik, cselekedett életedben az Úr!!!
 

FELIRATKOZÁS MÓDJA:

Írj egy bemutatkozó levelet az adott címre. A levél kérünk, hogy tartalmazza a nevedet, melyik községben élsz, van-e közösséged és miért szeretnél feliratkozni a listára, meg persze amit még szívesen elmondanál magadról :o)

 

feliratkozó e-mail a moderátoron keresztül kezdőknek

 

feliratkozó e-mail a yahoo-n keresztül haladóknak :o)

 

Aki szeretné magát megkímélni az angol nyelvű útvesztőtől nyugodtan válassza az elsőt ;o)

_________________

* a levelezőlista egy olyan internetes rendszer, melynek ha tagja vagy, akkor írhatsz a kaphatsz e-maileket a listáról. Egy levelet megírsz, elküldöd az adott címre, és azt a lista minden tagja megkapja, így nem kell sokaknak szétpostázni, hanem egy címmel meg van oldva a továbbítás. Nagy előnye a gyors és széleskörű információcsere.

 

© adonaj