ÖRVENDJ NÉPEM! 2002-ben

A 2001-es Jöjj Jézushoz elnevezésű rendezvény kiértékelésekor fogalmazódott meg bennünk, hogy nem szabad most abbahagynunk, folytatni kell, szolgálni kell. Az emberek éhesek Isten Igéjének hallgatására, vágynak az Úrral való találkozásra. Hagyományt kell teremteni egy olyan rendezvénnyel, ahol lehetőség van keresztényeknek összejönni, imádkozni, Istennel találkozni.

Első lépésben felkerestük a helyi Protestáns Evangéliumi Egyház pásztorát, hogy ők is kapcsolódjanak be a szervezésbe, legyen közös ügyünk ez a rendezvény, legyen közös ügyünk, hogy így szolgáljunk Vajdaság népe felé. Utána már együtt, imádkozva és kérve Isten vezetését találtuk ki a nevet, állítottuk össze a programot, s megszületett az "Örvendj népem!" I. vajdasági keresztény fesztivál.

Így lett az "Örvendj népem!"egy ökumenikus jellegű keresztény fesztivál, melynek első alkalma 2002. június 15 volt Adán a középiskola tornatermében. 

 

Katolikusok és Protestánsok együtt ünnepeltünk, és dicsértük a Mindenség Királyát, Jézust, vallási hovatartozás nélkül. A rendezvény nagyon áldott volt. Sokan megtapasztalták, hogy Isten személyesen szereti őket, és betöltekeztek Szentlélekkel. A szívekben új tűz gyulladt az Úr felé.         

 

 

A rendezvény egész napos volt. Délelőtt 9.00 órakor kezdtünk közös hálaadással. A nap folyamán tanítások, tanúságtételek hangzottak el és, és volt imaszolgálat a betegekért is.

 

A nap Csiszér Laci barátunk jóvoltából egy fergeteges dicsőítéssel, örvendezéssel zárult.

Köszönjük neked Urunk!

 

Részletes program így nézett ki:

09.00 - gyülekezés, köszöntés
09.30 - dicsőítés
10.45 - tanítás (Holló Attila, pünkösdi pásztor, Ada)
11.45 - tanúságtétel
12.00 - ebédszünet
14.00 - dicsőítés
14.45 - tanítás (Kunszabó Zoltán, az Új Jeruzsálem katolikus közösség vezetője, Bp.)
15.45 - szünet
16.15 - a gyógyító ima-szolgálat  felvezetése, Lélekhívás, ima a betegekért
.......... - szünet
20.00 - Csiszér László és barátainak koncertje

 

2003 ->>>

 

© adonaj